Ugrás a tartalomra

„Nem tudtam kikelni az ágyból" - Gereben Lívia története

Gereben Lívia 14 évesen már a magyar kosárlabda-válogatott tagja lett, majd két évvel később sikert sikerre halmozva, Szekszárdon kezdett teljesen önálló életet. Már ebből is látható, hogy igazi harcos személyiség, aki a 19 évesen rátörő akut leukémiával is sikeresen megküzdött. Eleinte vesztésre állt, teljesen legyengült, trombózis, légzési nehézségek és pajzsmirigy problémák súlyosbították betegségét.

Lívia a László Kórházban is maga mögött tudhatta játékostársai sőt még a rivális csapatok támogatását is, valamint családja odaadó ápolását, szeretetét. A kemoterápiás kezelés súlyos mellékhatásait is leküzdötte, és ekkor kezelőorvosa, Dr. Harasztdombi József elindította a donorkeresést, mert a sportolónak őssejt-átültetésre volt szüksége. Családtagjai szabályosan versengtek azért, hogy ki legyen a donor, először húga tűnt befutónak. Ám végül édesanyja „győzött”, a tőle levett őssejteket kapta meg Livi. Ilyenkor az immunrendszert mesterségesen legyengítik, hogy ne lökje ki az új sejteket, emiatt hetekig kellett tökéletesen steril szobában tartózkodnia, majd otthonában is szigorú higiéniai előírások mellett lábadozott.

Amilyen hirtelen jött ez a nagyon súlyos betegség, a gyógyulás is hasonlóképpen gyors volt, hála a kiváló kosárlabdázó erős szervezetének, a jól megválasztott gyógymódnak. És persze annak is, hogy nagyon meg akart gyógyulni, és igen fegyelmezetten tűrte a súlyos megpróbáltatásokat, fájdalmakat. Ma már teljesen gyógyultnak tekinthető, felvételünkkel egyidőben volt egy teljesen negatív kontrollvizsgálata. Az erdélyi Szepsi SC csapatkapitánya teljes életet él, párja a Konyhafőnök győztes Pásztori István, csapata másodedzője, akivel közös házépítést terveznek.

---------------------

A podcastban megszólaló patológus szakértő egy másik műsorunkban is szerepel.
Dr. Mózes Réka a Rákkutatók Vlog korábbi epizódjában mutatja be, hogyan készül el egy akut leukémia lelet 24 óra alatt a Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben.

---------------------

A Rákeltérítő teljes második évada, amely a Rákkutatók Alapítvány gondozásában készült, itt megtekinthető: Rákeltérítő - II. évad