Ugrás a tartalomra

Az altatóktól vidáman vittek a műtőbe - Dr. Martin Tamás és Vámos Miklós története

2009-ben egy fiatal orvostanhallgató, Martin Tamás arra készült, hogy nagyot pihenjen a nyári szünidő alatt. Miután egy furcsa szemgyulladás kezdte kínozni, elment a szemészetre. Hosszas vizsgálatok, újabb furcsa tünetek, majd góckutatás után derült fény a különös diagnózisra: Tamásnak tüdődaganata van. Életmentő bal alsó tüdőlebeny-eltávolító műtét következett. Szerencsére sem kemoterápiára, sem sugárkezelésre nem volt szükség. Tamás, ma már Dr. Martin Tamás onkológus immár 16 éves ráktúlélő, két éve Londonban gyógyítja egykori sorstársait.

Vámos Miklós még régebben írt, Halhatatlan című novellájából Kern András 2015-ben játékfilmet forgatott, melyben a színész egy rákbeteg orvost alakít. A filmbeli orvos a diagnózist megtudva, hogy halála kevésbé fájjon, mindent feléget maga mögött, ám végül kiderül, hogy meggyógyult.

Két történet találkozik: egy igazi orvos, aki megküzdött a rákkal és egy fiktív professzor, aki Dr. Martin Tamás szerint kizárólag rossz reakciókat adott halálosnak gondolt betegségére. Tamás egy betegtámogató onkorehabilitációs team vezetőjeként saját gyógyulási történetének tanulságait, a pozitív gondolkodást is átadja betegeinek.

 

A podcastban részleteket láthatnak Vámos Miklós és Kern András Gondolj Rám című filmjéből. 

A felvétel a Rákkutatók Alapítvány támogatásával készült.